Csók István (1865–1961) Kossuth-díjas magyar festő, kiváló művész. Apja molnár volt. Budapesten kezdte 1882-ben tanulmányait Székely Bertalan, Lotz Károly tanítványaként, majd Münchenben és Párizsban folytatta. Bastien-Lepage művei hatottak rá. Korai képe, az Úrvacsora c. Párizsban aranyérmet, Bécsben állami nagy aranyérmet nyert 1894-ben. A Szénagyűjtők a plein air tolmácsolója. A millenniumra a Báthory Erzsébet (1895) képpel készült. A csejtei várúrnő szadizmusának ábrázolása sok kritikát és müncheni aranyérmet hozott. Nagybányára ment, de a táj nem kötötte le. 1903-tól Párizsban 7 eredményes esztendőt töltött. Műteremsarok c. aktképe ebből az időből származik.

1914-ben nagy sikerű kiállítása volt a Műcsarnokban. Aktábrázolásának több szép darabját ismerjük, közte Thámár (1905). Csók István a századelő koloritgazdag, ösztönös érzékkel impresszionista, kiváló festője. A benyomás eleven rögzítése, tájat, tárgyakat egybefoglaló látása egyéni módon és magas színvonalon jelenik meg. Kiválóak Züzü lányáról festett képei, szépek balatoni képei. Különös derű jelenik meg a Keresztapa reggelije c. képén, ez az alkotása és a Tél a tavaszban című áll legközelebb a nagybányai stílushoz, a természet és az emberi érzelmek találkozási pontjához.

Főiskolai tanárként a nagybányai művésztelep festői tanulságainak következetes oktatásával fontos szerepet töltött be, maga is több nyarat a nagybányaikkal töltött még fiatal művészként (1897-1901 között). Tanítványai nem felejtik meleg emberségét és segítőkészségét. 1932-ben Vaszary Jánossal együtt kényszernyugdíjazták baloldali tanítványai támogatása miatt.