"Tudom, hogy nincs modern művészet, hanem csak egy van - amelyik örökkévaló" írta Schiele 1911-ben, kifejezésre juttatva, hogy saját látás- és ábrázolásmódja nem igazodik sem az impresszionisták konkrét retina-képéhez, sem a kortásak horizontjához. Egon Schiele szecessziós festő művei a belvederben láthatók.

Egon Schiele (1890. június 12. – 1918. október 21.) osztrák festő.

Rövid életében a van Gogh-i hagyományokat folytatta. Hasonlóan, mint Klimt-nél, nála is a halál és a nemiség a fő téma, csak sokkal tragikusabban. Az emberi testet művészete központjába helyezi, azt az emberi testet, ami abszolút romlandó, rothadó hús, vert és sebzett.

1890-ben született az alsó-ausztriai Tulln-ban. A fiút minden jel szerint igen erős kapcsolat fűzte apjához. Schiele félénken és zárkózottan szívesebben foglalkozott magával, minthogy az emberek társaságát keresse. 1905-ben meghalt apja, mégpedig elborult elmével, előrehaladott paralízis következtében. Apja halála a legfontosabb érzelmi kapcsolattól fosztotta meg a fiút. Anyjához ugyanis soha nem fűzte szívélyes viszony. Az apai hatás intenzitása és az elvesztése ugyanakkor még évekkel később is megnyilvánult, hiszen apja nemegyszer megjelent Schielének, és beszélt hozzá. A halál a Schiele-családban nem volt ismeretlen, és Schiele maga vallotta, hogy a halálélmény erősen hatott művésszé válására. Így válhatott a halál munkásságának egyik központi témájává.

Anyja gyámság alá helyezte nagybátyjánál. Zseni tudata volt, teljesen el volt telve magától. Már 16 évesen az Akadémiára jelentkezett. Az akadémián bele kellett szoknia a nemzedékek óta ápolt, szigorú stúdiumba, mely elsősorban az antik, élő modellek és a ruházat tanulmányozását foglalta magába. Ezek a tanulmányok személyes stílusán jóformán semmi nyomot nem hagytak. Gustav Klimt és a szecesszionisták lineáris síkstílusa sokkal nagyobb benyomást tett rá, amely néhány kisebb munkáján kifejezésre is jutott. 19 évesen már a nagyokkal állított ki (Paul Gauguin, Pierre Bonnard, Henri Matisse, Vincent Van Gogh, Edvard Munch, Oskar Kokoschka).

A vonal, mellyel Klimt a testeket megrajzolja, még világosan a tárgy definiálására szolgál, akkor is, ha szépsége és finomsága révén ritmikus dallamvonallá önállósul, és esztétizálja az alakokat. A schielei vonal viszont az értelmezés öntörvényű eszközévé válik, úgymond testetlen, és szögességével-szögletességével affektív, spirituális, illetve expresszív minőségeket foglal-rejt magában.

Schiele „elhivatottnak” nevezi a művészt és a következő hitvallást fogalmazza meg:

„Az új művész (Neukünstler) feltétlenül legyen önmaga, teremtő, s képes arra, hogy közvetlenül és kizárólag csak az alapot építse, mit sem használva fel abból, ami elmúlt, ami öröklött.”
Azzal, hogy Schiele végképp és lényegileg az önálló emberi alakra koncentrál, valóra váltja az „újművész” programját, hisz levetve mindenfajta allegorikus vagy mitológiai jelmezt á la Klimt, teremtővé lett.