Az Esterházy Madonnát Raffaello feltehetőleg 1508-ban, Firenzében kezdte festeni, de II. Gyula hívására Rómába utazott, ezért befejezetlen maradt. Firenzéből a Budapesti Szépművészeti Múzeumig igen hosszú és változatos utat járt be a festmény.
A képet XI. Kelemen pápa ajándékozta nászajándékként VI. Károly császár esküvőjére 1710-ben. A császárné, Erzsébet Krisztina dobozban tárolta, s ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az alkotás meglehetősen jó állapotban maradt. A császári család tulajdonából a Kaunitz-gyűjteménybe kerül, ahonnan Esterházy "Fényes" Miklós vásárolja meg 1770-ben. A festmény 1865-ben került Budapestre és öt évvel később az állam tulajdonába.
Az Esterházy Madonna befejezetlensége ellenére is tökéletes. Olyan harmonikus, hogy a szemlélődő mindent magától értetődőnek tart, később ébred csak rá, hogy semmi sem véletlen. Néhány Madonna-témájú kép és rajz már megelőzi, tehát kiforrt alkotás, tökéletes szintézise bonyolultnak és egyszerűnek, mozgalmasnak és nyugodtnak, élethűnek és eszményinek. A Perugino mellett eltöltött tanulóévekre legfeljebb élénk színvilága emlékeztet.
A képen három alak látható; Szűz Mária, a gyermek Jézus és Keresztelő János. A kompozíció Keresztelő János tanúságtételét ábrázolja. A két gyermek közül Jézus helyezkedik el magasabban, s az ő alakja aktívabb, mint Jánosé. Az alakok háromszög-csoportban helyezkednek el, s ez a csoportfelépítés minden mozgalmassága ellenére megbonthatatlanul zárt. A képhatás megnyugtató és egységes. Az egyszerű színek üde finomsága és a vonalak szépsége megragadó, tiszta és derűs hangulatot áraszt.
Az ábrázolt szereplők nyugalma nem az ájtatos jámborságból és szemlélődésből ered, hanem a magabízó erőből. Nyugalmas sík vidék háttere előtt jeleníti meg a festő a testek saját tengelyük körül megcsavart játékát. Az alakokra jellemző az egymásba fonódó vonalak folyamata, megfigyelhető ez mind Mária köpenyén, mind János és Mária fejtartásán; egyszerre hajlanak. A formák egymásból születnek, s mindnyájuk tekintetét odavonzza a János kezében lévő tekercs. Jézus és János alakja befejezetlen, ami azért is érdekes, mert bepillantást enged Raffaello alkotói módszerébe. A háttérben lévő római romok valószínűleg akkor kerültek a festményre, amikor a festő Rómába érkezett.
Raffaello az Esterházy Madonnában nem veszi át Leonardo technikáját, annál jóval egyszerűbb változatot alkalmaz. Nem igyekszik rafinált fényeffektusokat használni, a test minden hajlatát plasztikusan követni, az arcok kifejezéséből hiányzik a leonardói sejtelmesség. Raffaello világa könnyebben hozzáférhető, kevésbé bonyolult és titokzatos, de hiányzik belőle Leonardo természetkutató szenvedélye. A festmény csavart, energikus pózai azonban már Michelangelo hatását mutatják, mégsem veszik át annak gigászi magasba törését, szoborszerűségét, robosztusságát.
Raffaello alakító képzelete az Esterházy Madonnába olyan felsőbbrendűséget és harmóniát vitt, amely teljesen különbözik a való világ kusza, zavaros jelenségeitől. Az Esterházy Madonna megvalósítja ember, természet és érzelmek harmonikus egységét. Hibátlan perspektívájában összegezve látjuk a térábrázolás újításait. A háromszög alakban való elhelyezés pedig egyesíti a képszerkesztési és az emberi test arányairól alkotott elveket. A festmény szemrevételekor lehetetlen nem észre venni azt a csodálatos, díszes keretet, mely magába foglalja, ezért pár szóval erről is teszek említést. Pulszky Ferenc, a Nemzeti Múzeum egykori igazgatója a XIX. század második felében az Esterházy Madonna számára reneszánsz tabernákulum keretet vásárolt Velencében, mert a régi keret már elég rossz állapotba jutott. A régi keretet konzerválták és a kép befogadására egy kisebb belső keretet készítettek, mely pontosan illeszkedett a reneszánsz keret nyílásába. A díszkeret tehát két, teljesen különböző részből tevődik össze. Az 1983. évi lopás alkalmával a reneszánsz keret ugyan a helyén maradt, de a belső keret nagyon rossz körülmények közé jutott és súlyosan megrongálódott. A képpel együtt restaurálták és visszakerülhetett a múzeumba. |
