Derkovits Gyula (Szombathely, 1894. április 13. – Budapest, 1934. június 18.) magyar festő és grafikus.

Apja műhelyében asztalosmesterséget tanult. Korán kezdett rajzolni, majd egy címfestő festeni tanította. Az I. világháborúban bal karja megbénult. 1916-tól Budapesten élt. 1917-ben a Ma szerkesztőségében kiállították rajzait. Ezután Vedres Márk javaslatára Kernstok Károly szabadiskolájában sajátította el a festészet és rézkarc ismeretét. 1916-18 között főleg ceruza- és tusrajzokat készített. 1922-ben a Belvederében rendezett gyűjteményes kiállításával zárult első festői korszaka.

1923-26 között Bécsben készült műveiben a német expresszionista festészet hatása mutatkozik. 1925-ben Bécsben mutatta be Menekülők című festményét, 1927-ben az Ernst Múzeumban rendezett kiállítást. Bécsi politikai élményeinek hatása 1928-29 között jelentkezett festészetében. Ebben az időben kapcsolódott be intenzíven az illegális kommunista párt munkájába, ekkor készítette grafikai fő művét, az 1515 című, a Dózsa-féle parasztfelkelés által ihletett fametszetsorozatot.

Utolsó festészeti korszakát Végzés (1930), Alvó (1932), Kivégzés (1932), Vasút mentén (1932), Anya (1934) című művei képviselik. 1931 körül Dózsa-sorozatát rézkarcba vitte át. A nyomor és betegség korán vetett tragikus véget életpályájának.

Derkovits Gyula művészete az expresszionizmus nagy áramlatába kapcsolódott, de élete utolsó éveiben teljesen egyéni formanyelvet teremtett magának, a szigorú képszerkesztés, a lírai színvilág és az ihletett emberábrázolás remek ötvözetét.