Az első igazolt motoros repülést a Wright testvérek végezték 1903. december 17-én. Az amerikai Ohio állambeli Dayton városából kerékpárjavítással foglalkoztak, és Otto Lilienthal és Octave Chanute kísérletei nyomán építették meg első kétszárnyú siklórepülőgépüket, amellyel 1902-ben már több sikeres próbákat végeztek. A 10 méter szárnyhosszúságú, kétfedelű gép 53 kg súlyú volt. 1903-ban ennek megerősített változatába egy 16 lóerős motort szereltek, amely láncokkal két tolólégcsavart forgatott. Ez emelkedett először saját erejéből a levegőbe. A siker után szorgalmasan tovább gyakoroltak, és fejlesztették gépüket. 1905-ben már 45 km távolságot repültek be. Ez idő tájt Európában még csak 220 m volt a leghosszabb repülés. Már kiforrott gépüket Wilbur és Orwille Wright Franciaországban mutatta be először, és ez olyan jól sikerült, hogy jóformán Európa minden államából rendeléseket kapott. |