1973-ban jelent meg a 3. magyar nyelvű stúdió albumon, olyan számok társaságában, mint a Miénk itt a tér, Kék asszony, Ő még csak most tizennégy. A Locomotiv GT, röviden LGT (becézve Loksi) a magyar rockzene egyik legnagyobb hatású együttese. A zenekar nevében a GT a Gran Turismo rövidítése, utalva a tagok előtt álló hosszú útra. Az LGT névadó szimbólumának eredete nem tisztázott: a legelső lemezükön felbukkanó, akkor még akváriumban álló stilizált gőzmozdony végigkísérte a banda történetét. Lemezborítók sokaságán szerepelt (az egyik album egyenesen a 424 – Mozdonyopera címet viseli) a búcsúkoncerten pedig showelemként egy valódi gőzösön érkezett a Nyugati pályaudvarra a négy zenész. Az LGT hivatalosan április 6-án alakult meg Budapesten. Alapítói többnyire már ismert, sikeres karriert befutott zenészek voltak, élükön az Omegából érkezett zeneszerző-billentyűs-énekessel, Presser Gáborral. Szintén az Omega sorait erősítette korábban a dobos, Laux József és felesége, Adamis Anna szövegíró, Presser állandó szerzőtársa, „az LGT ötödik tagja”. A basszusgitárt a tehetséges, egyéni hangú Frenreisz Károly vette kézbe, aki korábban a Metroban tett szert hírnévre, a szólógitáros pedig a szintén legendás tudású ex-Hungáriás Barta Tamás lett. Bemutatkozó koncertjüket a Budai Parkszínpadon tartották júliusban, és augusztusban meg is jelent első kislemezük, amely a Boldog vagyok és a Ha volna szíved című dalokat tartalmazta. Októberben a Tolcsvay Trióval közös klubot nyithattak a Kertészeti Egyetemen. |