Sárvár-felsővidéki gróf Széchényi Ferenc János József (Fertőszéplak, 1754. április 29. – Bécs, 1820. december 13.) Somogy vármegye főispánja, főkamarásmester, aranygyapjas lovag, királyi küldött és biztos, a legnagyobb magyar Széchenyi István édesapja.

Sárvár-felsővidéki gróf Széchényi Zsigmond és cziráki és dénesfalvi gróf Cziráky Mária hatodik gyermeke. Tanulmányai befejeztével a kőszegi kerületi tábla ülnöke 1776-tól, később a báni tábla elnöke és egyben a horvát bán helyettese 1783-tól. II. József uralkodása alatt több vármegye főispáni helytartója és királyi biztosa. 1786-ban például a pécsi kerület királyi biztosa lett, de amikor a császár a rendi alkotmányt meg akarta szüntetni, minden tisztségéről lemondott és a magánéletbe vonult. Az 1790-es országgyűlés után újra hivatalba lépett, majd II. Lipót küldöttjeként Nápolyban is járt. 1798-ban kinevezték Somogy vármegye főispánjává, és a Duna és a Dráva szabályozásának királyi biztosa lett. 1799-ben főkamarásmester, 1800-ban országbíró-helyettes, 1808-ban pedig az Aranygyapjas rend lovagja lett. 1802. november 25-i dátummal 11884 nyomtatványból, 15000 kötet könyvből és 1152 kéziratból álló gyűjteményét a magyar nemzetnek adományozta, amit később cenki gyűjteményének 6000 rézmetszetével és 9206 kötet könyvével egészített ki. Azonban mindezek előtt elkészítette a leendő könyvtár katalógusát is, amiből egy-egy példányt külföldi tudományos intézeteknek is megküldött. Ezt a dátumot tekintjük az Országos Széchényi Könyvtár és Magyar Nemzeti Múzeum megalapítási évének is. Később József nádor indítványozta a Magyar Nemzeti Múzeum, mint a magyar vonatkozások gyűjteményének létrehozását, amelyhez hozzátartozna a Széchényi Ferenc által 1802-ben megalapított Nemzeti Könyvtár is. 1808-ban létre is jött az intézmény. Bőkezű adományaiért és szolgálatainak elismeréséért érdemeit 1807-ben az országgyűlés törvénybe iktatta. Több külföldi egyetem tagja volt, így a göttingeni és a jenai egyetemnek is. 1812-től a bécsi tudományos akadémia tiszteletbeli tagja. 1812 és 1820 között, azaz az abszolutizmus évei alatt ismét a magánéletbe vonult, mintegy tiltakozva Metternich rendszere ellen. A politikai reakciót látva egyre levertebb lett, és ahogy fia írta: a nemzet jövője felett kétségbeesve, reménytelenül szállt sírjába 1820-ban, majd három évre rá neje is követte.