Medgyessy Ferenc (Debrecen, 1881. január 10. – Budapest, 1958. július 20. ) Kossuth-díjas szobrász.

 Orvosi diplomát szerzett, majd 1903-1907 között Párizsban előbb festői, majd szobrászi tanulmányokat folytatott. 1912-ben a Táncolók című domborművével megnyerte a Művészház díját. 1914-től 1918-ig katonaorvos volt. Évtizedeken át, haláláig a budapesti Százados úti művésztelepen élt és alkotott.

1923-ban mintázta a Táncoló lány című kompozícióját. Az 1920-as években a Széchenyi fürdő Korsós lánya, a debreceni Kis lovas, 1930-ból a debreceni Déri Múzeum 4 allegorikus bronzszobra készült, amelyekre az 1937-es párizsi világkiállítás Grand-Prix díját kapta.

Az 1940-es évektől stílusa klasszikussá érlelődött. A Szüreti menet című dombormű, a győri Szt. István szobor, a debreceni Petőfi szobor ismertté tették. Életműve egyetlen célt szolgált, megteremteni a sajátos magyar szobrászatot. Ez a vállalkozása sikerült. Művei az antik művészet tapasztalatai alapján megmutatják, hogyan épülhet be nemzeti jelleg a művészetbe. Szobrai mindig a mesterség alappillérein nyugszanak. Természetesség és nagy plasztikai erő jelenik meg minden darabján, és mivel kőszobrait mindig maga faragta, nem bízta kivitelezőkre - ami a XX. században általánossá vált -, kéznyoma műveit nemcsak eredetien egyedivé, hanem szívmelengetően vonzóvá is teszik. Sokat foglalkozott a ló és lovas ábrázolásával, erre nagyszerű példákat adva. A Magvető (1935) szobra és Jelky András, (1936) a világjáró magyaré, összecseng. Mintha a Baján fölállított Jelky vállalkozó és útnak induló lendületében a magvető ember gesztusa ismétlődne, ahogy Medgyessy életművében is a szobrászat sok kor által csiszolt plasztikai törvények magját elvetette és megérlelte a haza földjében.