Vírusoknak nevezzük a legkisebb ismert mikroorganizmusokat, méretük körülbelül 20 és 400 nanométer közötti. Felfedezésük Dimitrij Ivanovszkij, orosz kutatóbiológus 1892-ben végzett kísérleteihez köthető. Kísérleteiben megbetegedett dohánylevelek nedvét baktériumszűrőn átszűrte, majd ezzel a szűrlettel egészséges növényeket tudott megfertőzni. Így jött rá, hogy a baktériumoknál kisebb kórokozók is léteznek, miket még az akkori fénymikroszkóppal sem lehet látni. Nevük a latin virus, azaz "méreg" szóból ered, mivel felfedezésük előtt egyes vírusos fertőzések baktérium-kórokozóit a kutatók nem találva, feltételezték, hogy e betegségeket nem sejtek, hanem csupán mérgező, élettelen, de valamiképp mégis bioaktív (fertőző) anyagok okozzák.

Élő és élettelen anyagra egyaránt jellemző sajátosságokkal rendelkeznek. Paraziták, önmagukban nem mutatnak életjelenségeket, nincs anyagcseréjük, önálló mozgásra képtelenek. Élő anyagként csak gazdaszervezetben, annak folyamatait felhasználva viselkednek. Így tehát nem egyértelmű, hogy élőlénynek tekinthetjük-e őket.

Egy vírus megfelelő sejtbe jutva, annak működését módosítva több százezer példányban is lemásolhatja magát, ezzel a gazdaszervezet megbetegedését, károsodását okozva. Az új vírusok felgyülemlenek a sejten belül, ami egy idő után felreped és elpusztul.

Sokszorozódásuk: rátapad a sejtre, befecskendezi az örökítőanyagát, átszervezi a gazdasejt működését, a gazdasejt a saját fehérjéjét felhasználva a vírussal azonos új vírusokat termel, a gazdasejt elpusztul és az új vírusok kiszabadulnak, készen a további fertőzésre.

Mivel életükhöz szükség van gazdaszervezetre, nem lehettek a legelső élőlények. Valószínűleg sejtekből kiszakadt, elszabadult genetikai elemek leszármazottai.

Tanulmányozásukkal a virológia foglalkozik.