Béri Balogh Ádám (Vas vármegye, 1665 körül - Buda, 1711. február 6.) kuruc brigadéros, dunántúli középbirtokos nemes.

Dunántúli római katolikus köznemesi család sarja, Balogh István és Káldy Rebeka fia. A hagyomány szerint Hegyhátkisbéren született. 1690 körül feleségül vette a későbbi hercegi család vagyonát megalapozó Festetics Pál és Tholdi Anna leányát, Juliannát. Hét gyermeküket ismerjük név szerint: Lászlót, Boldizsárt, Zsigmondot, Ádámot, Farkast, Katalint (1734-ben özv. Rosty Lászlóné) és Évát (Palotai Ferencné).

Fiatalon Csobánc várában szolgált a gyalogság vajdájaként, és részt vett a török elleni hadjáratokban. 1695-ben Sopron vármegye rábaközi járásának főszolgabírája, a következő évben Vas vármegye commissariusa, majd 1700-ban az utóbbi megye főszolgabírája lett, s még 1702 nyarán is e tisztségében szerepel. 1704 elején csatlakozott a Dunántúlt elfoglaló Károlyi Sándor kurucaihoz. Január 15-én Bercsényi Miklós főgenerális már ezereskapitányi pátensét is kiállította, s toborzókörzetül a Kemenesalját jelölte ki számára.

A kezdetben változó szerencsével folyó dunántúli harcok idején két vagy három ízben is visszatért, illetve elígérkezett a császár hűségére, s ebben nagy szerepe volt mindvégig császárpárti apósának. 1705-től azonban már az egyik legvitézebb kuruc csapattisztként tartották számon. Híres volt portyáiról, kétszer is eljutott Bécs határáig. 1706. november 6-7-én kitüntette magát a Győrvár és Egervár között vívott harcban: A győztes lovasrohamban három fejsebet is kapott. (Ebben az ütközetben fogta el Sibrik Gábor két társával együtt a császári csapattest parancsnokát, Hannibal Heister tábornokot is.) 1707-ben rajtaütött Rabutin tábornok seregén, és felvonulási útvonalának megváltoztatására kényszerítette. Parancsnoka, Esterházy Antal tábornagy a győrvári diadal után többször is kérte előléptetését, de Bercsényi megakadályozta a tisztek egymás közti vetélkedésének elkerülésére hivatkozva. A trencséni vereség után azonban Rákóczi a sorra elpártoló tisztekkel szemben előléptetésekkel jutalmazta a hűségében kitartókat, s ekkor, 1708. augusztus 9-én Balogh is megkapta a brigadérosi kinevezést, pátensét azonban csak 1709. február közepén vehette kézhez. Hogy rászolgált a fejedelem bizalmára, azt már 1708. szeptember 2-án, Kölesdnél kivívott győzelmével bizonyította, amikor egy főként rác lovasokból álló császári oszlopot semmisített meg.

1709. augusztus végén, a Dunántúl feladásakor követte a kurucokat, majd 1710. július-október folyamán részt vett az utolsó dunántúli hadjáratban. Parancsnoka, Palocsay György tábornok betegsége és távozása után, október 8-ától ő vette át a csapatok irányítását, 1710. október 28-án a Szekszárd környéki harcokban a rácok bekerítették és elfogták. Rákóczi mindent megtett kiváltása érdekében, 1711. január 31-én még Pálffy Jánosnak is szóbahozta a dolgot a vajai értekezleten. A császáriak azonban dezertőrnek és „megátalkodott esküszegőnek" tekintették Baloghot - mint láttuk, nem is teljesen alaptalanul -, ezért hallani sem akartak a kicseréléséről. A hadbíróság végül halálra ítélte, és kivégezték.