| Elsődleges jelentése: A puttó meztelen, kötelezően pufók gyermekalak a képzőművészetben; a reneszánsz, a barokk és a klasszicizmus kedvelt díszítő motívuma.
A puttó őse az antikvitásból ismert amorette, azaz Ámort ábrázoló kép, illetve szobor. A reneszánsz művészetben immár szárnyakkal (gyermekangyal) a 15. század elején bukkant fel ismét, elente vallásos témájú művek mellékalakjaként. Egyebek közt Donatello és J. della Quercia művein rendszeresen visszatérő elem. Gyorsan a síremlékek kedvelt díszévé vált, majd egyre világiasabb szerepekben tűnt fel, gyakran önálló díszítő elemként a legkülönfélébb funkciókban (korlátdísz; gyertya-, illetve lámpatartó stb.). A 15. század második felében már a festészetben is megjelent (angyalok, illetve kerubok ábrázolásaként) – helyenként tömegesen. Az intim testrészeket a festők gyakorta szabadon lebegő leplekkel takarták ki.
Másodlagos jelentése: A puttó szót általában vidéki emberek létformájának, valamint életvitelének, mentalitásának és viselkedésének jellemzésére használjuk. A szó igen negatív töltetű. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a puttó ember obszcén, vulgáris megnyílvánulásairól, penetráns testszagáról, nagy mennyiségű alkoholos ital fogyasztásáról könnyen elkülöníthető fajtársaitól. Magasfokú igénytelenség jellemzi a puttókat mind nyelvi, mind higéniai téren. Puttókkal mindenhol találkozhatunk, ezért ha szeretnénk megismerkedni egy eredeti puttóval ,nem kell távol menni lakhelyünktől, akárhol is lakunk.
|
