A Rákóczi-szabadságharc (1703–1711) a török uralom alól felszabadult Magyarország első jelentős szabadságharca volt a Habsburg abszolutizmus ellen. A II. Rákóczi Ferenc vezette küzdelem a rendi kiváltságok védelméért, a gazdasági és társadalmi fejlődésért folyt és végül az egyenlőtlen erőviszonyok, a kedvezőtlenné váló európai politikai helyzet és az ország belső társadalmi ellentmondásai miatt bukott el. A bukás ellenére a szabadságharc megakadályozta Magyarország beépítését a Habsburg birodalomba, és az ország rendi alkotmánya, ha látszólagosan is, de fennmaradt.

I. Lipót (1657-1705) uralkodása idején felfüggesztette a magyar rendi alkotmányt, bevezette a nyílt abszolutizmust, a vésztörvényszékek felállításával pedig hatalmas méretű protestánsüldözésbe kezdett. Nem riadt vissza attól sem, hogy törvénytelen adókat vessen ki, és birtokelkobzással végződő felségsértési pereket rendeztessen.

1678-tól gróf Thököly Imre vezetésével felkelés bontakozott ki ellene (s ez már nem az első ilyen jellegű megmozdulás volt), akinek katonai sikerei és az egyre növekvő ellenállás hatására I. Lipót 1681-ben lemondott a nyílt abszolutizmusról, és megerősítette a magyar rendek kiváltságait. Ezen túlmenően néhány helységben engedélyezte a protestánsok szabad vallásgyakorlatát, megszüntette a kormányzóságot, és az országgyűlés is újra választhatott nádort.

A törökök - kihasználva a meggyengült Habsburg-uralmat - 1683-ban Bécs ellen indultak, de az ostrom Magyarország török hódoltságának összeomlásához vezetett. Koronánkat Kara Musztafa és serege elől Bécsbe, Linzbe, majd Passauba mentették, ami csak a török feletti győzelem után került vissza őrzési helyére. 1686-ban felszabadult Buda, majd a magyarországi városok és várak. I. Lipót a felszabadító háborúk utáni helyzetet kihasználva a magyar rendektől kierőszakolta, hogy ismerjék el a Habsburgok örökösödési jogát. Ezzel megszűnt a szabad királyválasztás.

1690-ben véget vetett Erdély önállóságának is, és beolvasztotta a birodalomba. Az országos méretű elkeseredés következménye az 1697. évi hegyaljai, majd az 1703. évi tiszaháti felkelés lett, amely a Rákóczi-szabadságharcba torkollott. Közben XIV. Lajos francia király és I. Lipót között kitört a spanyol örökösödési háború (1701-1713). I. Lipót kénytelen volt megosztani katonai erejét, így döntő fordulatot hozó eredményt egyik hadszíntéren sem tudott elérni. 1703-ban villám gyújtotta fel a pozsonyi vártornyot, ahol a koronázási ékszereket őrizték, Bécsbe vitték azokat, s csak a Rákóczi szabadságharc leverése után vitték vissza Pozsonyba.