Réthly Antal (Budapest, 1879. május 3. - Budapest, 1970. szeptember 21.) meteorológus, egyetemi tanár, a földrajztudományok doktora, az első magyar éghajlati atlasz készítője, a Kárpát-medencében megfigyelt időjárási jelenségek, földrengések és sarki fénytünemények régi feljegyzéseinek összegyűjtője.

A budapesti egyetemen Lóczy Lajos, Eötvös Loránd, Koch Antal, Kövesligethy Radó és Thirring Gusztáv tanítványa volt. 1900-ban lépett az Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézet szolgálatába. 1903-1904 között az ógyallai obszervatóriumban dolgozott. 1909-1910 között az MTE jegyzője, 1911-től könyvtárosa volt. A Kolozsvári Egyetemen 1912. április 20-án "summa cum laude" minősítéssel doktorált. A földrengésekről, különös tekintettel az Alföldre és Kecskemétre címmel. Olyan összefüggéseket mutatott ki, hogy Eötvös Loránd több alkalommal hivatkozott rá, idézte nemzetközi kongresszusokon. 1913-ban részt vett az első magyar tudományos Adria-kutató expedícióban; a Najade hadihajón meteorológusként vett részt. 1917-től az Állami Kertészeti Tanintézetben, 1920-tól a közgazdaság-tudományi karon meteorológiát és éghajlattant adott elő. 1918-ban az Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézet adjunktusa lett. 1921-ben jelent meg az első egyetemi meteorológiai kézikönyve Időjárás és éghajlat címmel. 1923-ban a Közgazdaság-tudományi Egyetem magántanára lett, neve ekkor már határainkon túl is ismert. 1925. április 20-án az International Society of Medical Hydrology tagjává választották. Javaslatára 1925-ben megalakult külföldi mintára, a Magyar Meteorológiai Társaság. Ezzel sikerült megoldania Az Időjárás című folyóirat további megjelenésének az ügyét is. Már ekkor sürgette egy magyar meteorológiai tanszék felállítását. 1925-1927 között megszervezte Törökország meteorológiai szolgálatát. Ankarában meteorológiai obszervatóriumot létesített. Ezért 1927-ben Kemál Atatürk, a török köztársaság államfője, magas kitüntetésben részesítette. 1928-ban megbízást kapott az első magyar nemzeti éghajlati atlasz megszerkesztésére. 1931-ben az Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézet igazgatóhelyettese. 1935-ben, 56 éves korában, az MTA előterjesztésére az intézet igazgatójává nevezték ki. Mint meteorológus, elsők között emelte fel szavát a környezetvédelem érdekében. Amikor az 1930-as években az a vád érte a magyar vízimérnököket; hogy az Alföld ármentesítésével és a mocsarak lecsapolásával megváltoztatták az Alföld éghajlatát és kiszárították azt, bebizonyította e vád tudománytalan voltát. 1947-ben a Szent István Társulat főtitkárává választották, 1951-ben annak elnöke, majd 1974-től örökös díszelnöke. Számtalan hazai és külföldi tudományos társaság tiszteletbeli tagja volt. Az Akadémia égisze alatt 7 kiadványa, idegen nyelven 24 dolgozata, 250 tudományos cikke jelent meg különböző folyóiratokban.