Lóczy Lajos (Pozsony, 1849. november 4. – Balatonfüred, 1920. május 13.) magyar geológus, geográfus, egyetemi tanár, földrajztudós, az MTA tagja.

Kiváló geográfusiskolát teremtett, a magyar földrajztudományt a világ élvonalába emelte. Nevesebb tanítványai: gróf Teleki Pál, Cholnoky Jenő, Bátky Zsigmond, Erődi Kálmán, Kogutowicz Károly, Littke Aurél és Prinz Gyula geográfusok, báró Nopcsa Ferenc, Böckh Hugó, Kormos Tivadar, Laczkó Dezső, László Gábor, Sréter Zoltán és Vitális István geológusok voltak. Párhuzamosan 1902-től 1908-ig az egyetemi Földrajzi Intézet igazgatói tisztét is ellátta. 1908-tól, továbbra is megtartva egyetemi tanári címét és jellegét, a Földtani Intézet igazgatója lett. Utolsó munkában töltött évében, 1919-ben helyettes államtitkári címmel vezette az intézményt.

Lóczy Lajos munkásságának fénypontja balatoni kutatásaiban van. 1892-ben Arad megyei szőlőbirtokát nővérére bízván, nyári tartózkodás céljából Balatonfüred közelében, Cholnoky László veszprémi ügyvéd villája szomszédságában úri házat vásárolt, ahonnét kutatásait halála napjáig végezte.

1916-1918-ban a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Szerbiában, Macedóniában és Albániában vezetett expedíciót, amelynek feladata e területek geológiájának, geográfiájának, botanikájának, archeológiájának, népművészetének és történetének megismerése volt. Ebben az expedícióban már fia, ifj. Lóczy Lajos, szintén geológus-geográfus is részt vett. A délkelet-európai kutatóexpedíció eredményei csak 1924-ben Berlinben jelentek meg. 1919 tavaszán nyugdíjba vonult, és balatonarácsi kúriájába vonult vissza. A balatonfüredi szanatóriumban hunyt el 1920. május 13-án.

Tudományos érdemei

Balaton-kutatásainak két évtizedes eredményét A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei című műben (I – III. Bp., 1897 – 1918) tették közzé. Ebben Lóczy a Balaton környékének geológiai képződményeit tárgyalta. Ő kezdeményezte az Erdélyi-medence rendszeres geológiai és geomorfológiai feltárását. Jelentős érdemei vannak az erdélyi kősó- és földgázkincs felfedezésében is. Az ő felmérése és tanulmányai alapján kezdték meg a nagysármási fúrásokat.

Lóczy Lajos volt az első, aki a Himalájában 10–15 kilométeres áttolódásokat sejtett és szelvényeiben ki is mutatott. Később a takaróelmélet hívei, Gerald Haug és Emil Argand csodálattal említették Lóczyt és a nyomdokain jártak.

A földtudományokban a tektonika mellett a sztratigráfiában és őslénytanban is kiemelkedő eredményeket ért el, de a geomorfológia tudósa is volt. Híresek voltak néprajzi, régészeti és történeti gyűjtései is. Munkásságát 200 publikációban adta közre.

Kitüntetései

• A berlini Gesellschaft für Erdkunde 1894-ben a Karl Ritter ezüstéremmel tüntette ki.
• A Magyar Tudományos Akadémia 1896. évi nagyjutalmát a Széchenyi-féle utazások eredményeinek ítélte, ez a jutalom tehát jórészben Lóczy Lajost illette.
• A Széchenyi-féle expedíció harmadik kötetében megjelent paleontológiai és sztratigráfiai munkája a Marczibányi mellékdíjat nyerte el.
• Lóczy említett két munkáját a Francia Tudományos Akadémia 1900-ban a 3000 frankos Csihacseff-díjjal jutalmazta. Ezt a díjat a párizsi tudományos körök főképpen fölfedező munkák jutalmazása céljából Peter Csihacseff Kis-Ázsia hírneves geológus kutatójának emlékére alapították.