Grosics Gyula (Dorog, 1926. február 4. –) magyar labdarúgó, az Aranycsapat kapusa, 86-szoros magyar válogatott. A sportsajtóban elterjedt beceneve „a fekete párduc” volt (állítólag ő volt az első kapus, aki fekete mezt vett fel).

Tizenhárom évesen a Dorogi AC csapatában kezdte sportpályafutását.

1947-től a MATEOSZ illetve Teherfuvar hálóját őrizte. 1950-ben került a kor sztárcsapatához, a Budapesti Honvédhoz, amely akkoriban az Aranycsapat legendás játékosainak a gyűjtőhelye volt.

A helsinki olimpián (1952) a győztes magyar válogatott tagja volt. Három világbajnokságon (1954, 1958, 1962) szerepelt a kifutásairól is híres kapuvédő.

Háromszoros magyar bajnok volt, 390 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 1947 és 1962 között 86 alkalommal volt a válogatott kapusa.

Részese az évszázad mérkőzésének nevezett 6:3-as londoni diadalnak. Az 1954-es berni világbajnoki döntő ezüstérmese.

Az 1954-es berni csatavesztés után a harag őt is utolérte.

Máig tisztázatlan okokból hazaárulással vádolták, s csak kis híján múlott, hogy nem a börtönben végezte, hanem Pestről száműzve ugyan, de a Tatabánya kapujában folytathatta, ahol 1963-ig játszott. 1964-ben abbahagyta a labdarúgást, mert nem engedték, hogy a Ferencvároshoz igazoljon.

Nemcsak abban volt úttörő, hogy fekete mezt húzott, hanem abban is, ahogyan kapusként irányította a védelmet, szinte az egész csapatot, ahogyan együtt élt a játékkal, olykor a kapuját messze elhagyva. Szinte negyedik hátvédként szerelt és indította a csapattársakat.

Edzőként dolgozott Tatabányán, Salgótarjánban, a KSI-nél és Kuvaitban is. Másfél évtizedig, nyugdíjba vonulásáig volt a Volán sport klub elnöke, ahol futballéletünk egyik vezérszónoka volt, aki már a hetvenes évek végén megannyiszor figyelmeztetett a sportág morális csődjére.

Később a politikai életben is feltűnt, ám hamar kiderült, ez már nem a neki való terep. A Magyar Olimpiai Bizottság 1995-ben olimpiai érdemrenddel tüntette ki.

Grosics a magyar válogatott 1948 és 1954 között veretlen csapatának, állandó kezdő kapusa volt. A Budapesti Honvéd színeiben játszott és 1952-ben a Helsinki olimpián olimpiai bajnok lett a magyar válogatottal. Az 1954-es svájci világbajnokságon mindenki magyar győzelemmel számolt. . Az 1956-os forradalom leverése után szétesett az Aranycsapat, Grosics több csapattársával együtt az itthonmaradás mellett döntött. A válogatott kapusa maradt, de egy évre eltiltották a pályától, később szerepelt az 1958-as és az 1962-es világbajnokságon is, 1963-ban vonult vissza.

A FIFA statisztikái szerint 1954 és 1962 közt Grosics 21 FIFA-tornán játszott meccsen védte a magyar válogatott kapuját (ebben 15 nyert meccs volt és két döntetlen). A világbajnokságokon játszott 11 meccsen 17 gólt kapott, a hat világbajnoki selejtezőn hatot, az öt olimpián játszott meccsen pedig csak kétszer tudták bevenni a kapuját.

A legtöbb gólt egy meccsen belül az 1954-es világbajnokság csoportmérkőzésein a németek ellen játszott találkozón kapta. Ezt a meccset Magyarország 8-3-ra nyerte, hogy aztán a döntőben óriási meglepetést okozva 3-2-re kikapjon a németektől. Grosics 3 gólt kapott az 1962-ben Budapesten Hollandia ellen vívott, döntetlenre zárult meccsen is.

Grosics 86 válogatott szereplését tekintve (amiből 59 barátságos mérkőzésen történt) ritka volt a kudarc: 59 győztes, 14 döntetlen és csak 13 vesztes mérkőzésen védett, összesen 96 gólt kapott, miközben csapata 258 gólt rúgott. Ez meccsenként 1,12 gólt jelent, ami azokban a mainál sokkal gólgazdagabb időkben alacsonynak számít. Először 21 évesen állt a válogatott kapujában, 1947-ben Albánia ellen, utoljára 36 éves korában, 1962-ben (Jugoszlávia ellen), a két találkozó közt 15 év és 55 nap volt.

2008-ban többször intenzív osztályra került, kilyukadt a tüdeje, illetve tüdőgyulladást kapott, de sikeresen megoperálták Grosics Gyula ismét kórházban. 82. születésnapján szabályosan, szimbolikus céllal leigazolta a Ferencváros.

2008. március 25-én debütált a Ferencváros színeiben, amikor a zöldek ellenfele az angol másodosztályú Sheffield United volt. Grosics a kezdőcsapatban kapott helyet.