| Ferenczy Károly (Bécs, 1862. február 8. – Budapest, 1917. március 18. ) magyar festő. A nagybányai művésztelep első nemzedékének kiemelkedő képviselője. Bánáti német család sarja, szülei Freund Károly földbirtokos és Grazenstein Ida. A Feund nevet édesapja magyarította Ferenczyre.[1] Jogi tanulmányokat folytatott, majd 1884-ben a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémián szerzett mezőgazdász oklevelet. Ferenczy tanulmányainak befejeztével a Krassó-Szörény vármegye Temesi járásához tartozó bánsági Gavosdián fekvő családi birtokra tért haza, ahol nekilátott a gazdálkodásnak. Érdeklődése itt fordult komolyabban a festészet irányába. Művészetek iránti érdeklődése, illetve unokatestvére, Fialka Olga festőnő iránt érzett szerelme vált első számúvá életében, így felhagyva a birtok irányításával, ő is csak a festészettel kezdett el foglalkozni, majd feleségül vette Fialka Olgát. 1884-ben Rómában és Nápolyban folytatta tanulmányait. A nápolyi festészeti akadémia hallgatója lett. 1885-ben Münchenbe ment, ahol megismerkedett Hollósy Simonnal és Csók Istvánnal. 1887-1889 között a párizsi Julian Akadémián tanult tovább. Tanárai Robert-Fleury és William-Adolphe Bouguereau voltak. Hazatérte után 1889-1892 között Szentendrén dolgozott, majd ismét visszatért a következő évben Münchenbe, ahol 1896-ig élt. 1896-ban társaival (Hollósy Simon, Réti István, Thorma János, Csók István, Iványi-Grünwald Béla) közösen megalapították a nagybányai művésztelepet. 1902-től a Nagybányai Szabad Festőiskola, 1906-tól a Magyar Képzőművészeti Egyetem budapesti Mintarajziskola ahol az alakrajz és festés tanára lett. Rendszeresen részt vett hazai és külföldi kiállításokon. A MIÉNK alapító tagja volt. Három gyereke mind művész lett, Ferenczy Noémi (festő és gobelinművész), Ferenczy Béni (szobrász, grafikus), Ferenczy Valér (festő, grafikus). Munkássága Ferenczy Károly a magyarországi impresszionizmus legjobb mestere. Festészete több szakaszra bontható. Az első korszaka inkább "finom naturalistának" mondható, műveire a leíró ábrázolásmód volt jellemző. Eleinte zsánertémákat dolgoz fel, dekoratív stíluselemekkel kombinálva. Müncheni korszakában megjelentek a szimbolizmussal és szecesszióval érintkező panteista elemek. Nagybányai éveinek kezdetén monumentális bibliai kompozíciókat festett, képein ekkor már egyre inkább megjelent az impresszionistákra jellemző színgazdagság. A napfény festése kötötte le érdeklődését, ugyanakkor lényeges maradt számára az emberalak és arc kifejezése is. Késői korszakában a posztimpresszionizmus formaproblémái foglalkoztatták. Ferenczy Károly a 20. századi magyar festészet egyik legjelentősebb képviselője. Művészete rendkívül nagy hatással volt, a kortárs és az utána következő festőnemzedékre. Ferenczy Károly képeit a szentendrei Ferenczy Múzeumban csodálhatjuk |