A XX. századi magyar zene meghatározó egyénisége. Életcélja volt, hogy hazájában mindenkihez eljusson a letisztult ősi népművészet, hogy Európa is megismerhesse nemzeti kultúránk valódi értékét. Meghatározóan formálta a népművelés és az iskolarendszer felépítését. Szülei maguk is mükedvelő muzsikusok voltak, az édesapa hegedűlt, az édesanya zongorázott, énekelt. Ez a családi környezet keltette fel már kisgyermek korában zene iránti vonzódását. Édesapját, mint vasúti tisztviselőt 1884-ben Galántára, 1892-ben pedig Nagyszombatra helyezték. Így gyermekéveit Galántán töltötte, középiskolai tanulmányait pedig Nagyszombaton végezte. Önerőből tanult zongorázni, hegedűlni, brácsázni, gordonkázni. Játszott a gimnáziumi zenekarban, és énekelt a templomi kórusban. 18 éves korában Budapestre került, beiratkozott a Tudományegyetem bölcsészkarára és a Zeneakadémia zeneszerzési szakára is. 1905-ben megkapta magyar-német szakos tanári diplomáját, 1906-ban bölcsészdoktori címet szerzett "A magyar népdal strófaszerkezete" című munkájával. 25 évesen a Zeneakadémia tanára. Hatalmas tudásanyaggal és tapasztalattal rendelkezett. Bartókkal közösen kidolgozták zenepolitikai és nemzetnevelő programjukat. A magyar népdalok gyűjtését fonográffal végezték. Kodály új tanítási módszerében helyet kapott a szolmizáció. Megindult az Éneklő Ifjúság mozgalom is.

1910-ben feleségül vette Sándor Emmát, aki hűséges, méltó társa volt 49 évig, haláláig. A következő évek komoly megpróbáltatásokat jelentettek számára emberileg és művészileg egyaránt. Voltak, akik népművelő munkáját is gátolták, a Zeneakadémián meghurcolták, magyartalansággal vádolták és megpróbálták szembeállítani barátjával, Bartókkal, munkáját mindenáron lehetetlenné akarták tenni. A megaláztatások, megpróbáltatások közepette Kodály hite töretlen maradt. Semmit nem engedett elveiből. Nem személyes dicsőségért kűzdött, ő az egész magyar népet akarta zenével boldoggá tenni.

Első hatalmas sikerét 1923-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára írt művével, a Psalmus Hungaricussal aratta.

1926-ban a Háry Jánossal újabb világsikert aratott - e műve által a magyar népdal már nemcsak az iskolákban, hanem a színházban és a hangversenytermekben is helyet kapott. A Háry János daljáték 4 kalandban, élő-és utójátékkal. Az alapötletet Garay János 1843-ban írt elbeszélő költeménye, "Az obsitos" adta. Háry János, Kodály szerint, nem lódító, nem nagyot mondó mesehős, hanem a kisemmizett magyar nép vágyait valóra váltó vitéz. Jellegzetesen magyar paraszti figura, aki mindig hű marad hazájához, népéhez. A daljáték zenei dramaturgiája éles kontraszt hatásokra épül, amikor Háry külföldi kalandjairól mesél - a zene humorizál, karakterizál. Amikor a magyar élet képeit idézi fel, vagy amikor a magyar hősök győztes csata után szólalnak meg a színpadon (Intermezzo) - a népdal őszintesége illetve vidám verbunkosmuzsika csendül fel.

Szimfonikus művei közül talán a legnépszerűbb a Galántai táncok és az ősi népdalra épülő Fölszállott a páva. (Változatok egy magyar népdalra.)

A Fölszállott a páva című népdalra írott variációkat Kodály az amszterdami Concertgebouw zenekar fennállásának ötvenedik évfordulójára írta. A művet a jubiláns együttes 1939 novemberében mutatta be Willem Mengelberg vezényletével. Két évvel korábban Kodály már feldolgozta Ady - ugyancsak népköltészettől inspirált - hasonló című költeményét, férfikarra. Az ötfokú ősrégi magyar dallam és Ady versének harcos keserűsége azonban a második világháború küszöbén fokozott mértékben vált időszerűvé: fokozott feladat hárult a magyarságot reprezentáló zeneszerzőre is, aki új kompozíciójával lépett a világ elé. Ezt a feladatot, az emberiesség szavának messze hangzó hallatását, Kodály úgy vélte, akkor oldja meg leghatékonyabban, ha az ősi magyar dallam és a haladó magyar költészet találkozását a variáció klasszikus formájában fejti ki. Változatai a romantika idején kialakult összetettebb értelmű karaktervariációk mintájára készültek, nem írják körül a témában megadott modellt, hanem annak belső tartalmát tárják a hallgató elé, mondanivalójának minden gazdagságával. Ugyanakkor arra is gondot fordít a zeneszerző, hogy a változatok a nagyforma logikája szerint kövessék egymást és hangulataik meggyőző lélektani egésszé álljanak össze. Így követi a mű elején összecsapó szenvedélyeket a megtorpanás jajszava a variációk első csoportjában, majd a természet és a népi vigasság szabadabb levegőjét így borítja be a gyász komor viharfelhője, hogy a mű befejezéséhez közeledve ismét kivilágosodjék a horizont, és a népdal apoteózisa: a magyar nép sorsába vetett hit oldja fel a darab súlyos hangulatát.

Életének hét évtizedes alkotó munkássága új irányt szabott a magyar kóruskultúra útjának. A gyermekek világa már régóta foglalkoztatta. Közel ötven gyermekkarra írt műveiben egy-egy gyermekjátékot, mondókát, néphagyományt örző gyermekdalt dolgozott fel, mint például: Túrót eszik a cigány.

Kodály Zoltán halálával mind a magyar, mind az egyetemes zenekultúrát pótolhatatlan veszteség érte.