Schöpf-Merei Ágost, (eredetileg Schoepf-Merei) (Győr, 1804. szeptember 24. – Manchester (Anglia), 1858. március 12.) gyermekgyógyász, az MTA levelező tagja. Orvosegyetemi tanulmányai Padovában fejezte be, ezután Bécsben volt gyakorló orvos. 1835-ben az MTA levelező tagjául választották. A következő évben ő létesítette Pesten az első ortopédiai intézetet. Az épület az 1838. évi árvíz idején elpusztult. Ezt követően 1839-ben megnyitotta az első pesti kisdedkórházat. A vizsgálati módszereket tökéletesítette: ő vezette be a hallgatózással és kopogtatással végzett diagnosztikai vizsgálatokat; előírta a kórtörténetek módszeres feljegyzését és vezetését, ő honosította meg a bőr alatti (szubkután) ín- és izommetszéssel végzett műtéteket, például a kancsalság javítására. 1836-tól az orvostörténet címzetes rendkívüli tanára volt, majd 1844-től gyermekgyógyászati előadásokat tartott a pesti egyetemen. Ő írta az első magyar gyermekgyógyászati tankönyvet. Ő indította el az első magyar gyermekgyógyászati folyóiratot. A szabadságharc alatt az olasz légióban katonaorvosként szolgált. A szabadságharc bukása után Kossuth Lajossal emigrált; előbb Törökországba, majd Párizsba, végül Angliába került. Manchesterben gyermekkórházat alapított. |