| Liszt Ferenc (1811-1886) kora legkiválóbb zongoraművésze és egyik legnagyobb zeneszerzője. A Sopron megyei Doborjánban született. Első zenei nevelője apja Liszt Ádám, az Esterházy-uradalom gazdatisztje volt. 9 éves korában lépett fel először Sopronban és Pozsonyban. Magyar mágnások anyagi támogatásával Bécsben C. Czernynél és A. Salierinél tanult tovább, majd 1923-ban Párizsba költözött. F. Paertől és A. Reichától zeneszerzést tanult, s kapcsolatba került a párizsi szellemi élet számos jelentékeny alakjával (Chopin, Berlioz, Paganini, Lamartine, Lamennais, Heine, George Sand, Delacroix) kiknek társasága szellemi fejlődésére, munkásságára döntően hatott. Az 1840-es években már Európaszerte ismert zongoraművész. Hangverseny útjain bejárta majdnem egész Európát. Áldozatkészségének számos bizonyságát adta: a pesti árvízkárosultak javára hangversenyeket rendezett, fedezte a bonni Beethoven emlékmű felállítását, alapítványt tett a pesti Nemzeti Zenede létesítésére. 1847-től 1861-ig Weimarban a hercegi udvar karnagya. Erre az időre esik zeneszerzői munkásságának felvirágzása, s ekkor köt életre szóló barátságot R. Wagnerrel. A 60-as éveket javarészt Rómában töltötte, ahol felvette az alsó papi rendet. 1975-ben reáruházták a budapesti Zeneakadémia elnökségét. Ettől kezdve idejét megosztotta Budapest, Weimar és Róma között, s időről időre Bayreuthba is ellátogatott (az utóbbi városban érte a halál). Szimfonikus költeményei: Amit a hegyen hallani, Les Préludes, Tasso, Mazeppa, Hamlet, Hunok csatája,Az ideálok; idesorolható két nagy szimfóniája: a Dante-szimfóniaés a Faust-szimfónia is. Zongoraművei hatalmas technikai tudásról tanuskodnak (Années de pélerinage sorozat, h-moll szonáta, Esz-dur és A-durzongoraverseny). Késői műveiben (Magyar történelmi arcképek, Csárdásmacabare). A felsorolt műveken kívül írt még oratóriumokat (Szent Erzsébet legendája, Krisztus), miséket (Esztergomi mise, Koronázási mise). |
