Dr. Mező Ferenc sporttörténész, az 1912 és 1948 között kiírt szellemi olimpiák egyetlen magyar aranyérmese. "Az olimpiai játékok története" című művével 1928-ban érdemelte ki a szellemi versenyek aranyérmét. Dr. Mező Ferenc (eredeti családneve: Grünfeld) (Pölöskefő, 1885. március 13. – Budapest, 1961. november 21.) magyar sporttörténész, tanár, olimpiai bajnok. Gimnáziumba Nagykanizsán és Zalaegerszegen járt. Érettségi után bölcsészhallgató lett Budapesten. Tanári diplomát latin és görög nyelvből szerzett. Gyerekkorától kezdve erősen érdekelődött az atlétika, a tenisz, a birkózás és a céllövészet, általában a sport iránt. Első könyve 1923-ban jelent meg Az ókori olimpia címmel. Az 1928-as amszterdami olimpián szellemi olimpiai bajnokságot nyert Az olimpiai játékok története című munkájával, ami könyv alakban magyarul (1929), majd németül (1930) is megjelent. 1947-ben a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, 1948-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja lett. |