Thomas Mann (1875-1955) a XX. század egyik legnagyobb realista német írója, Nobel-díjas. Regényeiben, novelláiban, tanulmányaiban a polgári humanizmus álláspontjáról bírálta és elemezte a hanyatló polgári társadalom jelenségeit, legtöbbször a finom irónia és önirónia hangján.

Lübeckben született patríciuspolgár családból. Nagysikerű első regénye, a A Buddenbrook-ház (1901) egy polgárcsalád hanyatlásának rajza négy nemzedéken át. További műveiben is mély rokonszenve fejeződik ki a hagyományos polgári kultúra iránt, amelyet az imperializmus kora megsemmisítéssel fenyeget. Legnevezetesebb novelláiban a "betegségből" (vagyis a régi típusú polgárság hanyatlásából) sarjadt művészet és az "egészséges" polgári lét ellentmondásait boncolgatta (Tonio Kröger, Tristan, Halál Velencében). Az I. világháború alatt megjelent egyik politikai művében (Egy apolitikus elmélkedései, 1918) még demokrácia ellenes, konzervatív álláspontot vallott, a háború után írott tanulmányaiban azonban már a német köztársaság, a demokrácia és a társadalmi haladás mellett tett hitet. A varázshegy , tüdőszanatóriumban, betegek között játszódó nagyregényét (1924) maga nevezte így: "kísérlet a századforduló utáni európai problematika leltárba vételére". Válaszútra állította benne a német átlagpolgárt a fasizmushoz vezető erőszakos reakció és a liberális demokrácia közt.

1929-ben irodalmi Nobel-díjat kapott. 1933-ban a hitleri Németországból önkéntes száműzetésbe vonult, Svájcban, majd az USA-ban telepedett meg. A "szociális humanizmus" jegyében fáradhatatlanul küzdött tanulmányaiban, rádióelőadás-sorozataiban a fasizmus ellen. A bibliai mítosz emberi tartalmát fejezte ki, és a hanyatló világ ellenképeként a humanizálódó felemelkedést festette meg négy részből álló, bibliai tárgyú regénysorozatában, a József és testvéreiben (Jákob, József, József Egyiptomban, József a kenyéradó). 1949-ben az NDK Goethe-díjával tüntették ki. 1953-ban végleg visszaköltözött Európába, és Svájcban telepedett le. 1955-ben Zürichben halt meg.