A termés (fructus) a zárvatermők (Magnoliophyta) sajátságos szerve, amely nem jellemző más növénycsoportra, csak és kizárólag rájuk. A nyitvatermők körében is találkozhatunk termésszerű képletekkel (például a tiszafafélék húsos magköpenye, az arillus, a csikófarkfélék álbogyói stb.), de ezek analóg szervek a zárvatermők termésével, hisz a termés a zárt magházból fejlődik ki, ami pedig a nyitvatermők körében egyáltalán nem jellemző.

A nyersen és frissen fogyasztásra alkalmas terméseket és álterméseket gyümölcsnek nevezzük. Számos nyelv nem ismeri a termés és a gyümölcs közti megkülönböztetést.

Termés, vagy gyümölcs:
- valódi termés (fructus): a virág magházából képződő, a magvakat magába foglaló és védő szerv.
- áltermés: a magházon kívül további más virágrészek vagy más szervek is részt vesznek a felépítésében

A gyümölcs szó gazdasági, felhasználói fogalom. Tudományos igénnyel az ökonómbotanikusok törekszenek a növényvilág hasznosságelvek szerinti csoportosítására. Gyümölcsnek általában az emberi fogyasztásra nyersen és frissen alkalmas terméseket és álterméseket tekintik. A köznyelv többnyire megszorítóbb értelmű, és csak a fás növényeken termő gyümölcsöt tekinti gyümölcsnek, (az édes ízt is társítja), míg a tágabb definícióba beleférnek a dinnyék, de akár a frissen fogyasztott paradicsom is. A lágyszárú, egyéves növény frissen és nyersen fogyasztható terméseit tehát innen nézve inkább gyümölcsnek, a termesztéstechnológia felől inkább zöldségnek szokás nevezni. (A gyakorlatias választóvonal leginkább az, hogy az adott kultúrkörben jellemzően inkább nyersen, vagy főzve-sütve fogyasztják-e.) A "legközepebb" határeset a szamóca (földieper), amelynek az áltermését esszük, lágyszárú, de többéves növényről.