| Lanovka - sífelvonó. Az alpesi síelés népszerűségének elterjedésében nagyon fontos szerepe volt a felvonóknak. Felvonók nélkül a fárasztó mély hóban való hegymászás, majd a rövid lesiklás nem tette vonzóvá ezt a sportot, és széles körben való elterjedését is gátolta. Bármilyen meglepő, de az első sílift nem valamelyik alpesi területen működött, hanem a németországi Fekete-erdőben, ezen belül Schollachban. Robert Winterhalder úgy gondolta, hogy a település közelében fekvő tisztáson, ahol telente mindig összegyűltek a sízők és a ródlisok jó lenne egy olyan szerkezet, ami megkönnyítené a feljutást. 1908. február 14.-én végül egy Titisee-i technikus segítségével elkészült e felvonó. A lift egészen 280 méter m-ig vitt fel és 28 méter szintkülönbségű volt a hozzátartozó lejtő. Öt, fából készült felvonóoszlopra drótkötelet szereltek, melyről kötelek lógtak le. Ezeket rá lehetett akasztani a szánkóra, a síző pedig egyszerűen belekapaszkodott, vagy magára tette (olyan volt, mint egy kengyel). A felvonó mozgatásához szükséges energiát egy kis vízimalom biztosította. Akkoriban a síjegy 1 márkát kóstált, mely 10 menetre jogosított fel. Két évvel később Pellegrini hegymászó volt, aki továbbfejlesztette Winterhalder felvonóját. Ezt már egy 15 lóerős elektromos motor mozgatta. Ez a felvonó nem messze Schollachtól került felállításra és 250 m hosszan, 25 fokos lejtőn vitte fel a sízőket. 6,5 km-es maximum sebességével egyszerre 35 télisportolót tudott vontatni. Használati utasításában a következők szerepeltek: "Veszélytől nem kell tartani, a síző egyszerűen megragadja a fából készült kapaszkodóját, feszesen a léceken áll, kicsit leguggol és hagyja magát felvontatni." 1914-ben aztán telektulajdonosok vitái
miatt ezt a felvonót leszerelték. A schollachi "őslift" az első világháborúig üzemelt.
További sífelvonó történelem:
1936: az első modern húzólift a franciaországi Alpe De Huez-ban;
1966: az első, teljesen automatikusan működő gondola felvonó Val d'Isere-ben és Queenstownban (Új-Zéland);
1983: a világ első hatszékese Villard de Lans-ban;
1984: az első 10 fős kabinos felvonó La Clusaz-ban;
1986: hatszemélyes kabinos Aspenben: 4 km hosszú, 1000 m szintkülönbség, 5,5 m/s sebesség és 2400 fő/h kapacitás, akkori világrekord;
1998: a világ első 16 fős gondolaliftje Les Angels-ben.
|