Kovács Margit Múzeum Múzeumi kiállítóhely (Szentendre, Vastagh György utca 1. sz.; alapítás: 1973). A 18. század elején építették barokk stílusban, sóháznak. Később volt benne postaállomás, plébánia, majd Dimsitz Vazul kereskedőháza lett, utána a Vastagh család lakóháza, s ezután múzeum. Görög utcai homlokzatát apácarácsos ablaksor díszíti. 1979-ben a már múzeumként funkcionáló épületet új traktussal bővítették. Kovács Margit, a magyar kerámiaművészet megújítója 1972-ben életművének jelentékeny részét, az akkor már megyei rangra emelkedett Ferenczy Múzeumnak ajándékozta, ebből nyílt meg a kiállítóhely még a művésznő életében, 1973-ban. A kiállításon a művésznő ajándékozási szerződése is szerepel. 1974-ben a művésznő szülővárosának, Győrnek is ajándékozott alkotásokat, a győri Városi Művészeti Múzeum is tart fenn egy állandó kiállítást híres szülötte emlékére. Szentendre egy gyönyörű fekvésű település, de 1973-ban még kis falu volt, csendes kirándulóhely, ekkor még kevesebb múzeum volt Szentendrén. Kovács Margit sajátos hangulatú alkotásai és a szépen kialakított múzeumi környezet tovább növelte a múzeum hírnevét az egész országban. A Kovács Margit Múzeumot senki nem hagyta ki, nem csoda, hogy sok éven keresztül, főleg az 1970-es években hazánkban ez volt a leglátogatottabb múzeum |