Pulitzer József (Makó, 1847. április 10. – Charleston, 1911. október 29.) magyar születésű amerikai újságíró, kiadó. A Pulitzer-díj, az amerikai újságírók legnagyobb presztízzsel járó díjának posztumusz alapítója. Ez a fajta újságírás ugyanakkor továbbfejlődve az amerikai demokrácia és média fejlődése számára ösztönzőnek bizonyult: jelentős korrupciós ügyek, politikai botrányok és gazdasági visszaélések tényeit tárta fel az amerikaiak tömegei előtt és ez új törvények elfogadásához vezetett. Pulitzer 1904 májusában, újságíróiskola felállítását támogató írásában (The North American Review című lapban), a következőképpen fogalmazta meg hitvallását: "Köztársaságunk és a sajtó együtt emelkedik fel, vagy bukik el. Az ügyes, érdek nélküli, közszolgálati szellemű sajtó, amely képzett intelligenciával tudja, mi a helyes és bátor azt megcselekedni is, képes megőrizni azt a közerényt, amely nélkül a nép kormányzata hamisság és utánzás. A cinikus, zsoldoslelkű, demagóg sajtó idővel ugyanolyan alantas népet teremt, mint amilyen ő maga. A hatalom a Köztársaság jövőjének építésére az újságírók eljövendő nemzedékeinek kezében lesz." Sikerei csúcsára vakon, megromlott egészséggel érkezett. |