|
|
| Készítette:
50csillag |
| |
|
| |
|
Hol született a lemezlovas, a Disc Jockey műfaja?
|
| |
|
Anglia
|
| |
| A műfaj az 1920-as évek közepén honosodott meg Angliában, a BBC programjában. A műsor Christopher Stone angol újságíró ötletéből született, aki abból indult ki, hogy egyszer meg kellene próbálni a mikrofon előtt rögtönözve csevegni, előre megírt szöveg nélkül. Ez a hallgatóra sokkal nagyobb hatású lenne esetleges botlásaival együtt, mint a kéziratból felolvasott, minden tekintetben kifogástalan szöveg. Stone a csevegés témájául hanglemezeket választott. Összeszedett egy tucatnyi különféle felvételt, új megjelenésűt és régit vegyesen, s ezekről kötetlen formában elmondta azt, ami eszébe jutott. Személyes emlékeket, csattanós anekdotákat, érdekes adatot, s ha véletlenül belezavarodott a mondatba, nevetve elnézést kért és kijavította önmagát. Az egyszeri kísérletből évtizedekig futó, nagy közönségsikerrel fogadott műsorszám lett. Példáját vakmennyi jelentős rádióállomás követte. A lemezekről csevegő előadót ekkor még nem nevezték Disc Jockey-nak. A széliében használt szakkifejezés, a lemezlovas, amelynek jó magyarítása ma is gond és nyelvművelőink erőpróbája, csak a harmincas években született meg. A negyvenes években kezdett a Disc Jockey komoly propagandatényezővé válni a lemezszakmában. |
|