Hol halt meg az ókori államférfi-filozófus, Seneca? - Történelem

Lucius Annaeus Seneca (Cordoba, Hispania Kr. e. 4. – Róma i. sz. 65. (Néró uralkodása alatt halt meg 69 éves korában)) ügyvéd, államférfi, természettudós, filozófus, költő és császári nevelő. Érdekes, változatos, tartalmas és viharos volt az élete. Egyfelől siker és ragyogás, másfelől kudarc és megaláztatás, de ezt az életet a tehetség fénye ragyogja be. Író volt, de belső értéke sokkal érdekesebb az életrajzánál. A halhatatlan görög tragédiaköltők igazi óriások voltak latin utánzójuk mellett, de az is kétségtelen, hogy a következő évezredekben a görög bölcsességhez is, a görög dramaturgiához is Seneca művei „vágták” az utat. Szövegelemzésekkel mutatta ki a vizsgálódó tudomány, hogy minden jövendőre nézve oly döntő hatású drámai lángelmék, mint az angol Shakespeare, vagy Marlowe, a spanyol Lopa de Vega és Calderon, a francia Corneille és Racine mindenekelőtt Seneca drámai révén kapcsolódtak az ösztönző antik drámairodalomhoz. Még kicsiny gyermek volt, amikor Rómába került. Néhány évig élt még Egyiptomban is, ahol Kr. u. 32-ig tartózkodott. Mesterei az újpüthagoreus Szótión és a sztoikus Attalosz voltak. A dúsgazdag cordubai Annaeus-családnak ez a tehetséges sarja Rómában ügyvédkedett és állami hivatalokat viselt, egészen addig, amíg Caligula eltiltotta az ügyvédkedéstől. Majd politikusként biztosította magának a megélhetést, és éppen ez utóbbi foglalkozása volt az, amely bajt hozott rá. A politika akkoriban veszélyes mesterség volt, és a közhiedelemmel ellentétben nem is annyira a császárok őröltsége, hanem asszonyaik ambíciói tették veszélyesség. Livia, Agrippina és Messalina, amilyen „jó” asszonyok voltak, éjjel-nappal, de főként éjjel fondorkodtak, és kegyvesztetté teendő vagy kivégezendő politikusok nevét sugdosták a megfelelő fülekbe. Seneca tipikus példa volt erre: első alkalommal, Caligula alatt, még nagy nehezen sikerült megmentenie az életét azzal, hogy azt terjesztette magáról, hamarosan meg fog halni, mert tüdőbajos, de másodszor, Claudius idején, egy pletyka miatt, amelyet egyébként Messalina terjesztett róla (aki azzal vádolta, hogy a császár egyik nagynénjével állt bensőséges kapcsolatban), végül is nyolc évre száműzték Korzika szigetére (i. e. 41-ben). A visszavonultságra kényszerített Seneca újból ír, ekkor készülnek a De otio (A visszavonultság-ról), a Quaestiones naturales (Természettudományos kérdések) című művei, valamint ekkor fogalmazza meg leveleit is. Ha Messalina ellensége volt Senecának, akkor Agrippina védelmébe vette: Messalina halála után Agrippina visszahívta őt Rómába. A császárné kivánságára Ő lett az ifjú Nero nevelője, és házitanítója. Az erős akaratú császárné rábeszélte Claudiust, hogy Nero legyen az örökös, s a császár saját fia mellőzött lett. Miután fia lett az örökös, Agrippina megmérgezte férjét,Claudiust (i.e. 54-ben) és mivel még Néró fiatal volt, az uralmat Ő és Seneca gyakorolta. Ez a korszak 6 évig tartott, és erre az időre Róma népe, mint a biztonság és nyugalom időszakára gondolhatott vissza. Miután Nero 22 évesen magát felnőttnek és uralkodásra alkalmasnak vallotta, ráülhetett a császári trónra. Mikor ezt megtette meg is változott. A szelíd és engedelmes tanítvány szörnyeteggé torzul, megölette anyját (fegyvereseket küldött anyja hálószobájába, s azok egyetlen döféssel megölték). Egy másik nemes hölgy, Poppaea, háborút indított ellene, illetve mivel megölették Agrippinát Seneca is helyesebbnek tartotta visszavonulni. A véreskezű császár azonban összeesküvésben (Piso – összeesküvés) való részvétel vádjával öngyilkosságra kényszeríttette egykori házitanítóját. Amikor Nero küldönce elment hozzá, hogy jelentse milyen kitüntető kegyben van része, nem sokat teketóriázott: egy rabszolgának diktált egy búcsúlevelet a rómaiakhoz, megölte feleségét, kiitta a büröklevet, és ezzel egyidejűleg felvágta az ereit a fürdőkádban.