Tamás Gábor az egyik legismertebb magyar könnyűzene énekes. Kolozsváron nevelkedett, és a kincses város méltán büszke lehet rá. A diktatúra éveiben távozásra kényszerült ugyan – Svédország lett választott hazája – de olyan, mint a fűzfa, melynek lombja messze futó vizeket simogat, de éltető nedveit a hazai televényből szívja. Dalai, saját szerzeményei élő bizonyságai ennek az örök honvágynak, és visszatérései, mint Antaeust a föld érintése, új alkotó energiával töltik fel. Az a szeretet, amellyel a hazai közönség fogadja, az elixír, mely örök ifjúságot biztosít a hatodik évtizedén túl lévő művésznek, aki állandó mozgásban, fáradhatatlanul kultúrszolgálatot teljesít magyar értékek közvetítésével. Ő a bizonyság arra, hogy nem a zene fajsúlya, hanem minősége és természetesen annak közösségi hatása a döntő. Erdélyi turnéi szikkadó lelkekbe öntenek hitet, és ami olyan fontos: az élet örömét.

Énekes karrierje korán indult: 1970-ben az Országos Egyetemi Könnyűzenei Fesztiválon társaival I. díjat nyert. 1974-ben a nagysikerű Acustic 74 együttes tagja lett. Még ugyanebben az évben a Bukaresti Popfesztiválon elnyerik a Fesztivál Nagydíját. Átütő sikert 1975-ben arat a Donát úti orgonák című dallal, amelynek zenéjét a neves dalszerző, George Sbărcea szerezte, szövegét pedig az ismert kolozsvári színész, Imrédy Géza írta. Örökzöld sláger lett, amelynek sikerében kezdetben még az énekes sem hitt, de máig a május, a szerelem és a nosztalgia szívet simogató muzsikája. Lemeze több mint egy millió példányban fogyott el.

Énekesi pályafutása meredeken ívelt felfelé, miután svéd állampolgársága szabad mozgást biztosított számára. Koncertezett Miamitól Melbourne-ig számos világvárosban, valóban a magyar könnyűzene nagykövete lett. 2003-ban a Vitézi Rend, 2004-ben a Magyar Kultúra Lovagja lett. A Nemzet Televíziójának örökös sztárja.

De nemcsak a világot járja. Számos alkalommal lép fel Erdélyben, ahol az összetartozás léleképítő dalait ülteti hallgatósága szívébe. Idén a szórvány magyarság városaiban koncertezett, többek között Dicsőszentmártonban, Nagyenyeden és Gyulafehérváron. Az utóbbi kettőről szemtanúként csak felsőfokon emlékezhetek meg. Zsúfolt házak előtt, amelyre egyetlen politikus fellépése sem késztette az itteni közönséget, leírhatatlan hangulatot teremtett a művész, mert szinte megfogalmazhatatlan az a közös szívdobbanás, amelyet a hallgatóság az énekessel együtt megélt.