Az első papírpénzeket Kínában bocsátották ki a X. századtól császári rendeletre.

A X. században a kínai kormányzat csekély értékű, de súlyos vaspénzeket bocsátott ki. Az emberek a kereskedőknél hagyták ezeket az érméket, és inkább azokat a kézzel írott elismervényeket használták, amelyeket az érmék helyett kaptak. A XI. század elején a kormányzat a nyomtatott nyugtákat hivatalosan is pénznek nyilvánította, és a nyugtákat rögzített értékkel ruházta fel.

A pénzjegyek forgalmát tehát rendeletileg kényszerítették ki, kötelező volt azokat fizetésnél elfogadni, illetve a fémpénzeket rájuk beváltani. A pénzjegyekkel szembeni fedezetet nem garantálták. A császár gyakran folyamodott a pénzjegykibocsátáshoz kiadásai fedezésére, így a kínai pénzjeggyel együtt megjelent az infláció is. A pénzjegyek valamelyest kényelmesebbé tették a kereskedelmet, de forgalmuk a birodalom területére korlátozódott. Marco Polo hírét vitte Európába a találmánynak, de nem keltett fel érdeklődést. A kínai modellre ma legjobban a kormányzatok által kibocsátott államjegy hasonlít. Ilyenek voltak a magyar korona pénzjegyei vagy a több szocialista országban forgalomba hozott kis címletű pénzjegyek.

Európa első papírpénzei az 1660-as években Stockholmban, térségünkben pedig 1762-ben jelentek meg a hétéves háború (1756-63) finanszírozására, a nemesfém (elsősorban ezüst) fizetőeszközök pótlására.