1895. február 9-én a massachusettsi Holyoke városában egy testnevelési igazgató, William G. Morgan megalkotott egy új szabadidős játékot Mintonette néven, felhasználva a tenisz és a kézilabda egyes elemeit is. Ezt főleg teremben lehetett játszani, korlátlan számú résztvevőel, és eredetileg a YMCA (Fiatal Katolikus Férfiak Szövetsége) korosabb, de mégis atletikus beállítottságú tagjainak tervezték a túlságosan is erőszakosnak tartott kosárlabda helyett (ami egyébként mindössze négy évvel korábban és 16 kilométerrel arrébb alakult ki, a szomszédos ). A Mintonette végül röplabda néven terjedt el, beltéri és szabadtéri változatban egyaránt.

A William G. Morgan által papírra vetett első szabályok a háló méretét 1,98 méterben (6 láb és 6 hüvelyk), a pálya méretét pedig 7,6×15,2 méterben (25×50 láb) határozták meg, a játékosok számát azoban nem korlátozták. A meccs 9 labdamenetből állt, 3 nyitással mindkét oldalon, és mindkét csapat korlátlanul érinthette a labdát, mielőtt átütötte volna azt az ellenfél térfelére. Szervahiba esetén engedélyezett egy második próbálkozás, de ha a labda fennakadt a hálón, úgy az ellenfél kapott pontot – kivéve, ha ez az első szervapróbálkozásnál történt meg. A hölgyek – ujjaik védelmében – megfoghatták, majd visszadobhatták a labdát.

A springfieldi YMCA-ban játszott első, 1896-os bemutatómeccsen az egyik néző, bizonyos Alfred Halstead-et megihlette a játék „röpködő természete” – tőle ered a röplabda név. Ezt követően a springfieldi YMCA kissé módosította a játék szabályait, majd elküldte azt a többi YMCA-nek is országszerte.

1947-ben alakult meg a Fédération Internationale de Volleyball (FIVB), a röplabdajátékokat megszervező nemzetközi egyesület. 1949-ben bonyolították le az első férfi-, majd 1952-ben az első női bajnokságot. 1964-ben bekerült az olimpiai játékok sportágai közé, aminek azóta is részét képezi. A strandröplabdát az FIVB 1986-ban hitelesítette, ami aztán az 1996-os nyári olimpia programjába is bekerült.

1900-ig a labda nem speciálisan röplabdának készült, és a szabályok sem olyanok voltak, mint ahogy ma ismerjük őket. 1916-ig tartott az a folyamat, amelyben felfedezték a feladás és a lecsapás erejét, majd négy évvel ezután bevezették a három érintés szabályát, és az ütő-segédvonalat is felfestették. 1917-ben 21-ről 15-re csökkent a győzelmet jelentő pontmennyiség. Az amerikai expedíciós csapatok 1919-ben 16 000 röplabdát osztottak szét az alakulataik és a szövetségeseik között, ami nagyban hozzájárult a játék Egyesült Államokon kívüli elterjedéséhez.

Külföldön elsőként Kanada fogadta be a röplabdát, 1900-ban. Manapság a sport különös népszerűségnek örvend Brazíliában, egész Európában (ahol főként Olaszországnak, Hollandiának és Szerbiának vannak meghatározó csapatai a '80-as évek vége óta), Oroszországban és számos ázsiai országban (így például Kínában) is. Az FIVB számításai szerint a világon minden hatodik ember érdekelt a terem- és/vagy strandröplabdában (vagy játékosként, vagy nézőként).