A tabu (proto-polinéziai tapu tiltott, rituálisan szabályzott) szentként vagy tiltottként megnevezett bármely emberi tevékenységre vagy szokásra kiterjedő erős társadalmi tiltás vagy tilalom; a tabu megszegését a társadalom általában kifogásolhatónak és elítélendőnek tartja. A szó a polinéz kultúrából, a tonga nyelvből származik, James Cook 1771-es útja után terjedt el, elsőként Angliában. Az említett kultúrákban a tabunak vallásos értelme van, más kultúrákban jelentése ettől eltérő is lehet.

Amikor egy szokás vagy tevékenység tabunak számít, akkor azt tilos folytatni, megtenni. Ilyen tilalmak megszegését a törvény is büntetni rendelheti, de a tabu áthágása lélektani teherként is súlyosnak számít.

A különböző kultúrákban különböző tabuk fordulnak elő, egy sincs, amely minden kultúrában azonos formában létezne, bár némelyek elterjedtebbek a többinél (a vérfertőzés például minden mai kultúrában tabu, csak az változik, tulajdonképpen mit is tekintenek annak; hasonló mértékű tabu még a kannibalizmus).

A tabuk az élet minden területére kiterjedhetnek. Okaik gyakran az erkölcsben vagy a vallásban keresendők, de rengeteg tabura a modern tudomány racionális magyarázatot adva azok létét igazolta.

Lehetnek étkezéssel kapcsolatosak (például a muzulmánoknál a disznóhús fogyasztásának tilalma, zsidóknál a kóser étkezés szabályai). Tabuk lehetnek bizonyos szavak is, például Isten nevének kiejtése bizonyos vallásokban (például Jehova), illetve egyes trágár szavak, bár ez határeset a tabu és az illemszabályok között.

A 19. századi tabuk (például meztelenség, szexualitás, ateizmus) elsöprése a naturizmussal kezdődött.

A tabuk létrejötte, fennmaradása, majd pedig megtörése és eltűnése nem ad hoc, kaotikus folyamat, hanem körülmények hatására áll be. Előfordulhat, hogy a társadalmi tehetetlenség hatására egyes szavak használata még akkor is tiltott marad, ha a tiltás racionális oka már rég megszűnt.