A János vitéz Petőfi Sándor 1844-ben írt verses meséje, irodalmi kifejezéssel élve elbeszélő költeménye.

Verses formája van, de mégis az epikák közé tartozik, mert cselekményt mond el. Verselése: ütemhangsúlyos, felező tizenkettes és páros rímei vannak. Öt fordulópont található benne: Jancsi és Iluska elválik egymástól, Jancsi beáll katonának, a János vitéz nevet kapja, fülébe száll a hír, hogy Iluska meghalt és végül eljut Tündér országba. A művet Kosztolányi Dezső a "magyar Odüsszeiá" -nak nevezte. Az író eszményképet teremt a nép számára, hiszen Kukorica Jancsi, az árva juhász Tündérország királyává válik.

A János vitéz a szegények, az elnyomottak győzedelmes felülkerekedését hirdeti a szenvedéseken, megpróbáltatásokon. A cselekményben a valószerű falusi életkép keveredik a népmesei motívumokkal (az árva fiú világgá megy, próbatételeken megy keresztül, kitalált lényekkel találkozik (boszorkányok, griffmadár, óriások) stb.). A falu és a pusztaság Petőfi által megélt világ, azt elhagyva kezdődik a mese. A főhősökre útjukon nemcsak szellemi és fizikai kihívások várnak, de jellempróbáló erkölcsi csapdákon is túl kell jutniuk. A falu két árvája végül az örökös boldogság hazájában, Tündérországban találkozik, ahol örökké uralkodnak. A mesei részben mindenki eszményítve jelenik meg. A költő alapvetően mindenkit jónak lát, a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket, az erényesek pedig a megérdemelt jutalmat. Petőfi a nép számára írta a verset, ezért lesz a népmese a vers mintája.