| Neil Alden Armstrong (Wapakoneta (Ohio állam), 1930. augusztus 5. –) amerikai űrhajós, az első ember, aki egy idegen égitestre tette a lábát.
Vadászrepülős volt a koreai háborúban, majd a NASA kiválasztotta, így 1962-ben, a második amerikai csoportban kezdte meg űrhajóskiképzését.
1969 júliusában az Apollo-program keretében indították az Apollo-11-et, amelynek parancsnoka volt. Edwin Aldrinnal együtt 1969. július 20-án szállt le a Holdra. Korábban részt vett már egy Gemini küldetésen is. Tiszteletére az 1982 PC aszteroidát (6469 Armstrong), valamint a Hold túlsó oldalán egy 4 kilométer átmérőjű krátert neveztek el róla.
Űrrepülések:
Gemini-8 (1966. március 16. – 1966. március 17.);
Apollo-11 (1969. július 16. – 1969. július 24.).
|