Vizisikló: talán leggyakoribb sikló (kígyó-) fajunk, nemcsak a vizek környékén, hanem sokszor attól kilométerekre távol, száraz homokon, vagy lakott területeken is megtalálható. Karcsú, kevésbé izmos alkatú, teljes, maximális hossza 1,2 méter körüli (a nőstények kissé nagyobbak). Alapszíne sötétbarna, kékesszürke vagy fekete, általában kevés mintázattal, bár ismeretesek világosabb példányok, jól vagy kevésbé látható két párhuzamos hosszanti csíkkal a hátukon. Vannak teljesen fekete színű egyedek is. A leggyakoribb azonban, amikor a fej két oldalán hátul félhold alakú sárga vagy fehér, ritkán narancsvörös folt van, amelyet hátulról fekete folt szegélyez. Erről a jellegzetes mintázatról még a gyorsan mozgó vízisiklót is könnyű felismerni (és elkülöníteni a viperától, amellyel sajnos az egyéb, feltűnő különbségek ellenére is gyakran összekeverik). A vízisiklónak, csakúgy, mint az ugyanebbe a nembe tartozó kockás siklónak, a hasoldalát széles, fekete-fehér haspajzsok borítják, amelyeknek az elrendeződése leginkább a zongora billentyűzetét juttatja az eszünkbe.

A kifejlett siklók tavasz végén-nyár elején párzanak, de a nőstény csak július-augusztusban rakja le kb. 15–30, végüknél füzérré összeragadt tojását. Erre a célra előszeretettel választ komposzthalmokat, rothadó növénykupacokat, olykor más nőstényekkel közösen. Az októberben kikelő kicsinyek legfeljebb 15 centiméter hosszúak, de méretüktől eltekintve úgy néznek ki, mint a felnőttek.