Kulcsár Győző (Budapest, 1940. október 18.) a Nemzet Sportolója, négyszeres olimpiai bajnok vívó, edző, sportvezető, Kulcsár Krisztián olimpiai ezüstérmes, világbajnok vívó nagybátyja. A legsikeresebb magyar párbajtőrvívó, aki három egymást követő olimpián (Tokió, Mexikó, München) erősítette a győztes csapatot. Mexikóban duplázott, az egyéni versenyt is megnyerte. Négyszeres olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok, csaknem két évtizeden át legjobbja volt az akkori idők világelső magyar párbajtőr csapatának. Az OSC-ben bontakozott ki tehetsége. A klasszikus párbajtőrvívást képviselte, kifinomult pengevezetés, kiváló védekezés és eredményes riposztkészség jellemezte vívását. A bohém, vígkedélyű sportember csak rövid ideig hasznosította mérnöki diplomáját. Visszavonulását követően a szövetség főtitkára, majd a válogatott kapitánya lett. A nyolcvanas évek végén csupán anyagi okok miatt szerződött Olaszországba. Vercelliből, ebből a kis városkából több tanítványa került az olasz válogatottba. A sydneyi olimpia után hazatért, s jelenleg a Bp. Honvéd-Human Rent szakosztályának edzője, Athén előtt Nagy Timea edzéseit is irányitotta, aki mint ismert sikerrel védte meg olimpiai bajnoki címét, majd 2006-ban a világbajnokságot is megnyerte. Kulcsár Győző 2007 elejétől szövetségi kapitánykélnt vezeti a párbajtőr gárdát. |