Az öreg halász és a tenger - ezzel a csodálatosan egyszerű és páratlanul takarékos, egyben gazdagon és talányosan mély értelmű elbeszéléssel koronázta meg életművét az öregedő Hemingway. Hogy valóban az életmű csúcsa ez mű, ezt a Svéd Királyi Akadémia ítészei is így gondolták, amikor 1954-ben odaítélték a szerzőnek a Nobel-díjat. Indoklásukban a legfőbb érv, melyet irodalmi nagyságának bizonyítására felhoztak, éppen ez az 1952-ben megjelent kisregény volt. Hemingway ezúttal példázatot írt. Santiago, a kubai halász - miután nyolcvannégy napon át nem fogott halat - ismét vízre száll, s kifogja az óriási marlint... Története megejtően egyszerű mese, nyelvében-lélekrajzában realisztikus elbeszélés - ám egyben valami más is, Hemingway világlátásának, erkölcsfilozófiájának és érzületi világának, azaz a Hemingway-életmű leglényegének a végső párlata és sűrítménye. Példázat a közömbös, érthetetlen, sőt ellenséges világegyetembe vetett emberről; a magányos hősről, aki a vereség biztos tudatában is felveszi a harcot evvel a világegyetemmel, és végzi a dolgát, akár a kudarc és a pusztulás árán is, hiszen méltóságának tartozik ezzel. "Az embert el lehet-pusztítani, de legyőzni nem lehet soha" - Az öreg halász és a tenger ennek a meggyőződésnek a hű foglalata és diadalmas tanúságtétele.