Amikor a nácik, a kommunisták és akik csak tehették, egymást gyilkolászták nagy hévvel - élt ekkor egy német író, akit az iskolapadból vezényeltek ki a frontra. Úgy hívták, hogy Erich Maria Remarque. Rájött, hogy nincs ez így jó. Véleményét néhány könyvben írta meg, amit a nácik el is égettek, a Nyugaton azonban milliók olvasták. Írt a fájdalomról, a szépségről, veszteségről, örömről, bánatról, kétségbeesésről. A Három bajtárs története, a húszas évek elején játszódik, már látható előjelei vannak a világválságnak. Van három barát, a három bajtárs, akik a háborúból tértek haza, és a "békében" is egymás támaszai lettek. A tragikus szerelmi történet háttere a munkanélküliség rémétől fenyegetett kisemberek reménytelen világa, és az egyre agresszívabb fasizmus. A regény főhőse Robert Lohkamp, a három bajtárs egyike, egy penzióban lakik lecsúszott emberek között. Szerelme Patrice Hollman, súlyos tüdőbeteg. A három bajtárs összefog, eszeveszett hajsza kezdődik a kezeléshez szükséges pénz előteremtésére. „…Csak a boldogtalanok tudják, hogy mi a boldogság. A boldogok az élet érzéketlen próbabábui. Csak bemutatják, de nem élik az életet. A fény sem világít, ha világos van – csak a sötétben! Igyunk a sötétségre! Aki egyszer már átélte a vihart, mihez kezdjen egy parányi villanymotorral? Átkozott legyen a vihar! És legyen áldott a mi kis életünk! És mivel szeretjük, ne adjuk ki kamatra! Hágjunk inkább a nyakára! Igyatok, fiúk! Vannak csillagok, amelyek éjszakáról éjszakára kigyúlnak, noha már tízezer éve szétrobbantak! Igyatok, amíg még lehet! Éljen a boldogtalanság! Éljen a sötétség!” |
