A Pál utcai fiúk Molnár Ferenc 1907-ben megjelent ifjúsági regénye. Első közlése 1906-ban, a Tanulók Lapja című ifjúsági folyóiratban folytatásokban történt. Magyarországon az egyik legolvasottabb és legnépszerűbb regény, az iskolákban kötelező olvasmány általános iskola negyedik osztályában. Külföldön a legismertebb magyar regény: számtalan nyelvre lefordították, sok országban (például Olaszországban, Lengyelországban és Japánban) kötelező vagy ajánlott iskolai olvasmány. A könyv máig ható nemzetközi népszerűsége arról tanúskodik, hogy olvasói szerint örök élethelyzetekről szól, bárhol, bármikor történhetett volna.

A regény főszereplői – Nemecsek Ernő, Boka, Geréb, Áts Feri – olyan karakteres emberi viselkedési mintákat mutatnak, amelyeket a név puszta említése felidéz – és a könyv olyan jól ismert, hogy ezeket a neveket gyakran használjuk is emberi jellemek tömör leírására. A szereplők nevén kívül fogalommá váltak a regényből például a „gittegylet”, az „einstand” vagy a „grund” szavak is.

A regényben szereplő grund – a regény szövegéből kideríthetően – a mai Pál és Mária utca sarkán volt Józsefvárosban, Nemecsekék lakása pedig a Rákos utcában (ma Hőgyes Endre utca, a Ferencvárosban), az akkoriban a környéket meghatározó alacsony, egészségtelen házak egyikében. A tó helyszínét Fogarassy Miklós irodalomtörténész azonosította: Az Üllői úti klinikák közül utolsó, a mai Természettudományi Múzeum felé eső tömböket csak később, a Millennium (1896) után építették meg – ezeknek az épületeknek a „telkén” lehetett az a tó, ahol a regény szereplői a Füvészkertben a vörösingeseket kihallgatják.