Bonaparte Napóleon, mint Első Konzul 1800-ban állított fel egy négy fős, jogászokból álló bizottságot, melynek feladata volt a Code civil kidolgozása. A bizottság tagjai Jean-Etienne-Marie Portalis, Jaques de Maleville, Félix-Julien-Jean Bigot de Préameneu és François-Denis Tronchet volt. A négy évi munka eredményeként a Code Napoléone 1804. március 21-én (a köztársasági naptár szerint 30 Ventôse XII. év) lépett érvénybe.

A törvénykönyv szerint minden polgár egyenlő: az elsőszülöttséget, az öröklődő nemességet és az osztálykiváltságokat eltörölték, a polgári intézményeket függetlenítették az egyházi ellenőrzéstől, az egyén szabadságát, a szerződés szabadságát és a magántulajdon sérthetetlenségét tették meg alapelvnek.

A Code Napoléon első könyve a személyek jogaival foglalkozik: a polgári jogok élvezete, a személyiség, a lakóhely védelme, a szülők és gyermekek kapcsolata, a házasság, a házastársak személyes kapcsolatai, valamint a házasság megszűnése a házasság érvénytelenítése vagy válás miatt. A második könyv a dologi jogokról rendelkezik: a tulajdonjogok szabályozása. A harmadik könyv a jogok megszerzésének módjait szabályozza: öröklés, ajándékozás, hozomány és kötelmek. Az utolsó fejezetek a kódex nevesített szerződések számos típusát, a törvényes és szerződéses zálogjogokat, perek és jogok elévülését szabályozza. A kötelmeket illetően a a jog a hagyományos római jogi kategóriákat vezeti be: kötelem szerződésből, kötelem quasi szerződésből (szerződésszerű tényből), kötelem delictumból (bűncselekményből) és kötelem quasi delictumból (delictumszrű tényből) áll. A szerződési szabadségot kifejezetten nem írják körül, de számos rendelkezésben alapelvként jelenik meg.