A hagyomány szerint Szentgyörgyi Horváth Fülöp János rendezte 1825. július 26-án a füredi Horváth-házban az első Anna-bált lánya, Krisztina tiszteletére. Az 1800-as években ez a bál volt a legarisztokratikusabb és számos híresség vett részt rajta: Vörösmarty Mihály, Jókai Mór, Blaha Lujza. Az Anna-bálokat több-kevesebb rendszerességgel tartották meg, de nem minden évben. 1862-ben választottak először bálkirálynőt (július 26-27.) Kozma Irma személyében. 1914 és 1954 között tudomásom szerint Füreden nem volt. 1954-től már valóban minden évben megtartották, az elsőt 1954. július 31-én. Zákonyi Ferenc, a Veszprém Megyei Idegenforgalmi Hivatal akkori vezetője kezdeményezésére újították fel az egykori bált, megteremtve ezzel egy hagyományt, és a hagyomány iránti tiszteletből számozzák úgy a bálokat, mintha minden évben megtartották volna. Ennek alapján: 2010. július 24-én a bált a 185. alkalommal tartották meg. |